Kereke_Nagym_1Vsr6Nagyszerűen sikerült a Kerek Egylet őstermelői piacának bemutatkozása Nagymaroson…
Fél 10-től délig szomszédoltunk, és ez idő alatt lüktetett, nevetett, vásárolt a kisvárosnak és környékének népe a hajóállomás előtti placcon. Békebeli időket idézett a délelőtt, az emberek örültek a friss árunak és a kedves eladóknak, legfőképpen pedig egymásnak.

 

Még jó földijük Végh Alpár Sándor is írt róla a Magyar Nemzet szombati számában megjelenő  – Köznapló című – közkedvelt rovatában  imígyen:

 

??Az ötlet egy civil szervezeté: a helyi Kerek Egyleté. Föl akarják pezsdíteni ennek a gyönyörű tájnak az életét. Hogy a  víkendeseket, a kirándulókat meg a helyieket ne csak a sok portéka vonzza a Duna közelébe, vásári komédiások is jönnek majd, az egyik héten dallal, a másikon tánccal. Olyan ez, mint egy nagy lélegzetvétel hosszú évek dermedtsége után. Megújuló életerőt sejteni mögötte??

Az egész rendezvényen érződött az üde szellemiség, a tettvágy, és ? bármilyen furcsa is piacot emlegetve,  – a kreativitás. Örömmel várjuk a folytatást, biztatunk mindenkit a nagymarosi piaclátogatásra!

 

Információk: 06-20-504-16-41                                              www.kerekegylet.borzsonyhegyseg.hu

 

 

További szavak helyett pedig beszéljenek a képek is:

 

 

Fotók: Kovács Gabriella


 

Kereke_Nagym_1Vsr3

Kereke_Nagym_1Vsr2Kereke_Nagym_1Vsr4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kereke_Nagym_1Vsr8

Kereke_Nagym_1Vsr7

Kereke_Nagym_1Vsr10

Kereke_Nagym_1Vsr5Kereke_Nagym_1Vsr9

Kereke_Nagym_1Vsr6