Forrás:
Josef Reichholf: A vizek világa – Európai belvizek, patakok és mocsarak
Budapest, Magyar Könyvklub, 1998. 223 p.

Az élővizek öntisztulási folyamatairól

Az élővizek öntisztulását a benne élő lebontó szervezetek végzik, működésükhöz elengedhetetlen a víz megfelelő oxigén-ellátottsága. Az oxigén oldhatósága függ a víz hőmérsékletétől, a meleg víz jóval kevesebb oxigént tartalmaz. A gyors folyású hegyi patakok hideg, oxigéndús vize kedvez a lebontó folyamatoknak. A mikroorganizmusok (baktériumok, gombák) lebontják a növényekből és állatokból képződött vagy azok által kibocsátott szerves anyagokat — illetve az esetleges szerves szennyező anyagokat — és visszaalakítják szervetlen alapanyagokká, tápsókká. Eközben felhasználják az oxigént, amely feltétlenül szükséges nekik is, mint minden élő szervezetnek. Az öntisztulási folyamatokban nagy szerepet játszanak a vízpart növényei is, hiszen a szervetlen anyagokat — elsősorban nitrátot, foszfátot — gyökereikkel a vízzel együtt felszívják és beépítik szervezeteikbe.

A vízparti fákról

A parti zónának általában fontos funkciója, hogy fészkelőhelyet biztosítson a madaraknak, ikrázóhelyet a halaknak, búvó- és rajzóhelyet a vízi rovaroknak, táplálkozási területet a legkülönbözőbb állatoknak.

A vízparti fák nagyrészt olyan fafajokból állnak, amelyek az árvizeket jól tűrik. A fűz- és nyárfajok, valamint a hamvas ill. enyves éger közvetlenül a szabályozatlan vízfolyások mentén terjedtek el. Itt a vízpart olyan alacsony, hogy az árvíz minden évben elönti őket, ezért erős gyökeret növesztenek, ezzel is alkalmazkodva a vizes élőhelyek sajátos körülményeihez.

A folyóvizek szabályozásáról

Az utóbbi évtizedek vízgazdálkodása szabályszerűen kiűzte a vizet a tájból. A meder útjának kiegyengetése a patakok vizét gyorsan levezette, csökkentette a gazdasági szempontból jelentéktelen áradások gyakoriságát. Ám költséges következményeket is hozott, mert a patak kezdte gyorsan alámosni a partját, csuszamlások és partleszakadások következtek be. A partot ezért kövekkel kellett megerősíteni, ám minden árvíz egyre jobban alámosta és beomlasztotta a vízbe a köveket. Végül a meder teljes kibélelése, az egész patak betonágyba foglalása következett. Sőt az is előfordult, hogy az egész patakot csőbe szorították, ami gyakorlatilag a patak halálát jelentette.

A szabályozásokkal a folyókat, patakokat természetes lefutásuk helyett szűk mederbe kényszerítették, ezáltal megszűnt az oldalerózió, ennek következtében megszűnt a hordalék dinamikus lerakása, majd mindezek eredményeként a szabályozott folyóvizek mélyebbre vájták medrüket. A mély víz azonban kevésbé képes az öntisztulásra, mint a sekély, egyszerűen azért, mert az utóbbi sokkal könnyebben vehet fel oxigént a levegőből, így a szabályozott folyóvizek elvesztették természetes öntisztulási képességüket is.

A természetes visszaállítás előnyeiről

A folyóvizek természetében benne rejlik, hogy a legtöbb más tájelemnél és élőhelynél gyorsabban regenerálódnak. A legtöbb reménytelenül elhibázott, kiépített folyóvizet is lehetne “renaturálni”. A természetes állapotba történő “visszatérés”, a modern vízgazdálkodás jelszava: a valódi veszélyeket és a károkat meg kell szüntetni. A mederprofilt változatosan kell kialakítani, vagy akár a hordalék-lerakódás által magától is felépülhet, ha a folyóvíz korábban már mély medret vágott. Sekély, gyorsan elárasztott területeknek kell mélyebb, lassabban víz alá kerülő részekkel váltakozniuk. A part gránit vagy beton helyett inkább “élő fallal” legyen megerősítve. Ez hosszú távon is lényegesen jobban működik, mint a szilárd fal, mert az éger és a fűz gyökerei jól alkalmazkodnak a vízhez, felkészülnek az áramlására, és a keletkezett lyukakat gyorsan, maguktól betömik, míg a kőépítményeknél a folyóvíznek kell állandóan alkalmazkodnia, ami legtöbbször egyáltalán nem sikerül. A patakparti égerliget a patakok és kisebb folyók parti vegetációjának természetes és legállandóbb formája. A vegetációs periódusban sűrű árnyékukkal megakadályozhatják a patak vízi növényeinek burjánzó növekedését. A víz szabadon folyhat a mederben, a karbantartási költségek ezzel a minimálisra korlátozódnak. A jól kifejlődött parti növényzet mélyreható gyökerei felfogják a tápanyagokat, a felszíni dús növényzet pedig megfogja a talajt, ezzel fékezi az árvizeket, a sebes folyás romboló erejét lényegesen csökkenti.

A műszaki-technikai tervezéseknél figyelembe kell venni, hogy természetvédelem és a jövő szorosan összetartozik, ismernünk kell és tekintetbe kell vennünk az ökológiai összefüggéseket.