orzo-vedoMagyarország különleges helyzetben van, ezt nem is tagadhatjuk.

Az elmúlt hetekben minden belénk fagyott, sorra dőltek meg Európában a hidegrekordok. Nálunk sem volt éppen banánérlelő meleg, de azért nem cseréltünk volna Csehországgal, vagy a Lengyel sógorokkal.

Minap láttam egy NASA térképet kontinensünkről, amelyen az elmúlt tíz év átlagos hőmérsékletétől való eltérést ábrázolták. Döbbenetes látni a különbségeket, hogy Tél tábornok csapatai merre tudtak akadálytalanul vonulni, és merre nem.

Szóval akkor lássuk alább a cuccot. A kék szín azt mutatja, ahol idén a a szokásosnál 15 fokkal is hidegebb, míg a piros azt, ahol 15 fokkal melegebb volt. Mivel a térkép keleti felén tobzódik a kék, egyértelmű, hogy a cúg valahonnan szibéria felől érkezett – így szokás ez télen máskor is.

krptm

És akkor most ugrik a majom a Dunába, mert a kép közepén egy nagyon érdekes dolog rajzolódik ki. A Kárpátok vonalai látszódnak gyönyörűen   hiszen a keleti hideget, erőd szerű szirtjei blokkolják, mint lézert a Lázár.

Sokszor nem is tudatosul bennünk, hogy milyen csodálatos adottságú helyre “menekültek a besenyők elől” eleink. Ilyen kellemes éghajlatú, bőven termő, vizekben, ásványkincsekben gazdag, ÉLHETŐ tája nem sok akad a világnak. Most persze nem a GDP-re, vagy MÁV-ra gondoltam, hanem az Istenadta részre. Amikor így imádkozunk, “Nyújts feléje védő kart” gondoljunk rá, hogy Ő már meghallgatott… Őrző-védők sorakoznak Magyarország körül…

És talán nem is menekültek, hanem pontosan tudták hová és miért jönnek. Különben Besenyőországról hallottt valaki mostanában?