Kutavatas-10032Ez a kút nemcsak emlékeztet minket a múltra, hanem üzen is nekünk. Azt üzeni, hogy sem őslakos, sem hódító, sem bevándorló nem képes meglenni az életadó víz nélkül. Hogy ember és állat békében és háborúban egyaránt a természetre rászoruló lény. Hogy vigyáznunk kell a kutakra, vízre, talajra, levegőre. Hogy tisztelnünk kell a természetet, nem bánhatunk vele úgy, mint a saját tulajdonunkkal. Hogy vannak fontosabb, alapvetőbb dolgok, mint a pillanatnyi hasznunk, érdekeink, harcaink, háborúskodásunk. Sajnos azonban a kutak hangját ma nem könnyű meghallani.

Fotók: Mohr Béla és Kovács Gabriella

Kutavatas-10040
Kutavatas-10013
Kutavatas-10001Kutavatas-10039
ktavats9Kovcs_Gabriella

Elmondták, hogy a dolgos svábok, mikor idejöttek, 3 dolognak a helyét jelölték ki: a kútnak, a templomnak és az iskolának helyét. A kutakra sok éves szolgálat után az utóbbi évtizedekben nehéz idők jártak. Azzal kezdődött, hogy  valahol a 60-as-70-es években lebontották azt a kutat, amely a szájhagyomány szerint Kismaros első kútja volt, az építmény pedig Éberli János asztalos mester keze munkáját dicsérte. Aztán jött a vízvezeték, és a házi kutak fölöslegessé váltak, sokan betemették őket. Következett a fürdőszobák, és ? csatornahálózat nem lévén ? a kezdetleges emésztőgödrök világa, s az élő vizet adó, őseink által megásott kutakat sokan szennyvíztárolóvá alakították? Akkor még senki sem gondolt a XXI. század leendő háborúira, melyeket a vízért, az ivóvízért folytatnak majd? Ilyen világban élünk. Hol van már Assisi Szent Ferenc gondolkodásmódja, aki a Naphimnuszban a vizet kishúgának nevezte, aki hasznos, drága, tiszta és alázatos?

Kutavatas-10018
Kutavatas-10006
Kutavatas-10014
Kutavatas-10004Kutavatas-10030
Kutavatas-10016

Szerencsére Néder Teri néni ötlete alapján a Faluvédő Egylet legalább a felépítmény újragondolásával, elkészítésével nem hagyta az enyészet martalékául a kút emlékét. Ha úgy tetszik, félig föltámasztottuk. Köszönjük Kühn Péter építésznek, Hoffmann József mesternek, Kovács Lászlónak, Balogh Gergelynek , és mindazoknak, akik valamilyen formában hozzájárultak, hogy ma itt állhatunk. Külön köszönet a támogatóknak, akik pénzt is áldoztak a megvalósításért. Nem kis dolog ez manapság.

Kutavatas-10025Kutavatas-10023
Kutavatas-10048Kutavatas-10031

Pedig ha élni akarunk, nekünk is újra meg kell tanulnunk ezt a gondolkodást: az emberi alázatot, az értékek tiszteletét, az Istennel, emberrel, állattal, természettel való békességre és együttműködésre törekvést. És meg kell védenünk mindazt, amit ez a kút jelképez: a tiszta vizet, az életet, közös múltunk emlékeit és értékeit. S ha mindezt megtesszük, akkor talán eljöhet újra az az idő, amikor ez a kút nem emlékműként, hanem eredeti célja szerint szolgálhat majd minket. Adja Isten, hogy így legyen!

Kutavatas-10051Kutavatas-10007
Kutavatas-10045Kutavatas-10041
Kutavatas-10050ktavats1Kovcs_Gabriella
Kutavatas-10037Kutavatas-10028

A kútra áldását adta Mátrai Benedek  atya, ünnepi szavakkal köszöntötte az egybegyűlteket Parragh Gábor, a Kismarosi Faluvédő Egylet elnöke, a versíró verseny eredményét kihirdette Neubauer Rudolf képviselő, a győztes versekből előadtak néhányat a szerzők, közreműködött a Nachtigall kórus. Néder Teri néni friss forrásvízzel köszöntötte a kutat: először az őseinknek, majd a falubélieknek, végül az Istennek ajánlva munkánk eredményét.

Nagy örömünkre igen sokan eljöttek az iskolából is. A gyerekek Lombosné Csanda Márta vezetésével részt vettek a Sváb Önkormányzat szervezésében megrendezett faluismereti vetélkedőn. Ennek , valamint a versíró versenynek az eredményét is megtekinthetik majd honlapunkon.